A piercingről

Egy mutatós köldök ékszer

A piercingezés sokkal több, mint egyszerű hobbi. Komoly hozzáértést és elhivatottságot igényel – természetesen ha valaki valóban komolyan szeretne foglalkozni vele. Ráadásul tisztában kell lenni nem egy dologgal és szükséges szerteágazó információ gyűjtést valamint tanulmányokat is végezni.

A piercing és a testékszer egyáltalán nem új keletű dolog. Nem a modern világ egyik divat trendje. Komoly, több évezredes múltra tekint vissza, csakúgy mint a tetoválás művészete is.

A “piercingezés” sok összetevőből áll. Az embernek nem egy dologhoz kell értenie.
A szakmai tudáson túl nem árt ha van némi szépérzéke, hisz neki sem mindegy, mit mondanak a munkájáról vagy hogy az adott ékszer, jól áll-e a vendégnek,  vagy inkább csak elrondítja. Tudni kell, hogy kihez milyen ékszer illik és nem mindenáron rábeszélni, bármi legyen is az! Szükséges egy kevés pszichológiai hozzáértés is ,  elvégre egy  külső beavatkozás. És itt kerül előtérbe, hogy nem mindegy, kivel csináltatja az ember fia. Hisz ha a “műhelyben” sokan várakoznak, akkor futószalagszerűen működik a dolog. Már pedig mindig időt kell hagyni a beszélgetésre. Ez egy igen személyes, intim dolog, mint amikor orvosnál van az ember. Az alany lehet szeretné kicsit “megismerni” a mestert, már amennyire ez ilyenkor lehetséges.
Tájékoztatni kell a betérő vendéget minden fontos információról, a lehetőségekről, a testékszer -behelyezés menetéről, lehetséges következményekről. Időt kell hagyni, hogy döntsön, ha nem konkrét elképzeléssel ment oda. A szúrás után pedig elmondani az utókezelés lépéseit, hogy mit és hogyan csináljon, mit ne tegyen.

Én igyekszem mindezeknek eleget tenni. Hisz az én érdekeim is ezt diktálják. Fontos, hogy az egész procedúra egy, ha nem is kellemes, de elviselhető emléket hagyjon. Mert esetleg még visszatérő vendég is lehet.

A SZÚRÁS MENETE

A szúrás pillanata

A szúrás a megfelelő (helyi) érzéstelenítés után történik, a szükséges steril körülmények között! Érzéstelenítéshez fagyasztó vagy  lidocain spray-t alkalmazunk. Egyes esetekben lidocayn injekció is kérhető.
Először mindenki egy alap ékszert kap, amit később, a gyógyulás után, érdemes csak kicserélni a kívánt, végleges ékszerre.
A piercing behelyezésekor egy olyan – az ékszerhez hasonló alakú és méretű – tűvel szúrják át a szövetet, amelyen van egy ún. “hüvely”, egy kis műanyag cső. Ezzel a tűvel ütik a lyukat, majd kihúzzák a tűt, de a hüvely a szövetben marad, fenntartva a helyet az  ékszernek.
Az ideiglenes (kezdő) ékszernek hosszabbnak kell lennie a véglegesnél, mert helyet kell hagyni a beavatkozás következtében kialakulható duzzanatnak. Ha a duzzanat következtében az az ékszer beágyazódik, tehát a bőr ránő, azonnal szakemberhez kell fordulni, mert később csak sebészi úton lehet eltávolítani.

A GYÓGYULÁSI IDŐ MINDEN ESETBEN MÁS ÉS MÁS. Függ az adott személy fizikumától, az ékszer fajtájától, a beszúrás helyétől,évszaktól, stb, stb. De ha mindenki betartja a utasításokat, a seb kezelését illetően, akkor gyors, és problémamentes gyógyulásra számíthat. Ez általában 2 és 14 hét közé tehető. De természetesen ez lehet akár kevesebb vagy jóval több is!

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG

Nem mai hóbort

Az ősi ékszereknek a gyönyörködtetésen kívül általában szigorú funkciójuk volt. Fontos információkat közvetítettek a viselőjük közösségben betöltött szerepéről, munkájáról, koráról és rangjáról, ezért elkerülhetetlenné vált, hogy viselője testének szerves részévé váljon. Megjelentek a body piercing első formái!
A legelső ékszerek növényi és állati nyersanyagokból készültek, ezeket követték a sárgarézből és nemesfémből megmunkáltak. A természetes, készen talált alapanyagokat (csigák, kagylók, …) véséssel, karcolással tették még tetszetősebbé. A fém ékszerek közül legnépszerűbbnek a sárgaréz drótból készült kar-spirálok bizonyultak.

Ma az ékszerek anyaga szövetbarát orvosi fém, titán vagy anyagában színezett nióbium. Kialakításánál arra törekednek, hogy ékszer bőr alatti részei egyforma vastagságúak legyenek, így jobban belesimulnak a testbe.
Szerencsére ma már befúrt ékszereinket sem kell az idők végezetéig magunkon cipelnünk, ezt biztosítják az ötletes kapcsolók. Legelterjedtebb a karikák, gyűrűk, pálcikák kipattintható vagy csavaros gömbbel való zárása, mely egyben ékszerünk legfőbb dísze is lehet.

A hölgyek körében a köldökpiercing a legnépszerűbb, a haskultusz, a lenge, átlátszó ruha, a top, a csípőnadrág divatja csak fokozza az igényt. Főleg azok között, akik naponta több órát fordítanak kemény edzéssel, diétával vonalaik tökéletesítésére. Egy-egy köldökékszer vigasz a több ezer verejtékes felülésre. A motivációk különböznek. Azok a lányok, akik a köldökükben viselnek piercinget, általában itt meg is állnak. Elsődleges szempont az is, hogy adott helyen és időben könnyen el- és letakarható. Szexuális töltése igen nagy! Nemcsak a figyelem, hanem a vágy felkeltésének is fontos eszköze. Sokszor még a konzervatív férfiak is elismerik, hogy szexi, izgató, gerjesztő.
Ráadásul indiaiak szerint az emberi testben lévő hét csakra (energiaközpont) közül a harmadik pont a köldök mögött található. Tehát a köldökpiercinggel elvileg növekszik a hölgyek szexuális kisugárzása is.

A szexben sem utolsó

Külön figyelmet érdemel a nyelvbe függőlegesen beszúrt gömbökkel lezárt pálcikák. Állítólag a szexben, csókolózásnál és egyéb nyelvel kapcsolatos tevékenységeknél használatával maximális az élvezet.
A behelyezés utáni első napok a legrosszabbak. Ezt követi a turmixos, joghurtos időszak. A piercing okozta sebek 4-6 hét alatt gyógyulnak.

A szexológusok úgy vélik, lehet némi igazság abban, hogy az intim testrészek ékszerei fokozzák a nemi örömöt, ám rögtön hozzáteszik: ezek a testtájékok rendkívül érzékenyek a fertőzésekre, gyulladásokra.
A hímvessző, a herezacskó, a mellbimbó vagy a hüvely ékszereinek nemesfémből kell készülniük. Különben a testnedvek, az izzadság hatására előbb-utóbb korrodálódni kezdenek, ami nemcsak fertőzésveszélyes, de egy idő után nem is túl esztétikus látvány.

Vannak a testékszereknek olyan fajtái is, amelyek éppoly erotikusak, szexisek, mint a belőtt, kilyukasztott társaik, csak éppen kevésbé veszélyesek, ráadásul nyom nélkül eltávolíthatók. Ezek a testékszerek a bokaláncok, karpántok, vagy a manapság egyre divatosabb hasláncok.
Bármelyik ékszerüzletben beszerezhetőek, lehetnek akár bizsuk is, viseletük semmilyen veszéllyel nem jár.